Hódmezővásárhely látványosságai között fontos és kiemelkedő helyet foglal el a több mint 250 éves Károlyi-ház. Az Andrássy utca 13. szám alatt található földszintes épület klasszicista stílusban épült, a XVIII. század közepén. Érdekességei közé tartozik a homlokzat közepén lévő kapu fölötti széles tümpanon, az egyenes záródású, díszítés nélküli ablakok sora és a kellemes arányrendszerű homlokzat. Sajátos hangulatot ad az épületnek az udvar felől félköríves oszlopsorral ellátott, körbe futó, fehérre meszelt tornác. A Károlyi-ház ma kulturális intézmény, különböző gyermek és ifjúsági programok, vetítések, kézműves foglalkozások színtere és Katolikus Egyház tulajdona. Érdemes megismerkedni történetével, melyhez a Károlyi család krónikáját is ismernünk kell.
A Károlyi család egyike hazánk legrégebbi főnemesi dinasztiáinak. Őseik a honfoglalás kori Kaplon nemzettségtől származnak. Nevük „Károlyi” formában először a XIV. század elején bukkant fel, mégpedig egy oklevélben, ahol a család egyik ősét, Károlyi Andrást 1320 február 8-án már ezen a néven említették. Később a Károlyi családnév egy Zsigmond császár által 1387-ben kiállított oklevélben is megjelenik, mégpedig pallósjog – azaz önálló bíráskodás és halálbüntetés-kiszabás jogának - adományozása kapcsán. A dinasztia tehát ősibb már nem is nagyon lehetne.
A képen: Károlyi Sándor (1669-1743)
A Károlyiak birtokai kezdetekben csak Szatmár megyében létesültek, mégpedig első uradalmi központjuk Nagykároly környékén. A Károlyi család gyorsan bővítette birtokainak számát és a társadalmi ranglétrán is gyorsan emelkedtek. A török időkben elérték a bárói rangot, amikor 1609-ben Károlyi Mihály Szatmár megye főispánja lett. A család első nagy őse tehát Károlyi Mihály (1585-1926) volt. Az ő unokája Károlyi Sándor tovább növelte a dinasztia hírnevét, amikor II. Rákóczi Ferenc szabadságharcának legfőbb tábornoka lett. A magyarság Károlyi Sándornak köszönhette a méltányos szatmári békét (1711 április 30.) mely teljes büntetlenséget biztosított a szabadságharc minden résztvevőjének. A család ekkor, vagyis 1712 tavaszán - a szabadságharc után egy évvel - emelkedett grófi rangra és szerzett számtalan újabb birtokot szerte az országban.
Hódmezővásárhely 1723-ban került a Károlyi család birtokába, mint fontos alföldi terület. Erre az időszakra a dinasztia már olyan sok uradalom felett rendelkezett szerte az országban, hogy azok igazgatása és irányítása csak tiszttartók és jószágigazgatók segítségével volt lehetséges. A tiszttartók olyan megbízható és tanult földesúri alkalmazottak voltak, akik a birtokosok nevében teljes uradalmak vezetésével, irányításával voltak megbízva. Ők döntöttek gazdálkodási kérdésekben, képviselték a földesúr érdekeit, számadásokat vezettek a földesúri bevételekről, jelentéseikben számoltak be az adott évi aratás megkezdéséről, az elért terméseredményekről és megannyi más dologról. Persze a tiszttartók teljes feladatköre még kiterjedtebb volt: ők szedték be például az évi járandóságokat az uradalom bérlőitől, azaz a molnároktól, serfőzőktől és kocsmárosoktól. Sőt, a tiszttartók bizonyos bírói jogkörökkel is rendelkeztek: megbüntették a káromkodó parasztokat, köröztették az elszökött jobbágyokat, összeírták az új telepeseket és zselléreket, és ha egy jobbágy törvényes örökös nélkül halt meg, javait az uradalom nevében lefoglalták.
A képen: A Nagykárolyi kastély
Mindezeken túl a tiszttartók Szent Márton napján (november 11.) részt vettek a falubeli bíróválasztáson, és elfogadták a megválasztott bíró esküjét, Szent György napján (április 24.) pedig végigjárták a falu határát, és ellenőrizték, hogy a határkövek a helyükön vannak-e, ha szükséges volt, helyreigazították őket. Szüretkor ügyeltek arra, hogy a bort és a mustot tiszta hordókban tárolják, a megtöltött hordók számát pontosan feljegyezték. Figyeltek a kocsma tisztán tartására, és az italmérés jogát jogtalanul gyakorlókat megbüntették. Vigyáztak az erdőkre, ha szükséges volt, még őröket is állítottak. Figyelték az uradalmi épületek állapotát, és javították azokat, a már használhatatlan holmit (bocskorokat, szőrméket stb.) eladhatták vagy más célra hasznosíthatták. A falu határában lévő halastavakat és az azokon lévő gátakat karbantartották, a vermekben tárolt gabonát évenként ellenőrizték és szellőztették.
A tiszttartók tehát fontos és jelentős személyiségek voltak, akik bár nem rendelkeztek nemesi címmel, mégis felette álltak a mezővárosi jobbágyság és polgárság tömegeinek. A tiszttartók rendszerint a rájuk bízott uradalom központjában laktak, olyan épületekben melyek részint alkalmasak voltak irodák kialakítására, a földesúrnak és családjának néhány napra történő elszállásolására valamint különböző, adóként beszedett javadalmak átmeneti tárolására. A tiszttartók lakhelyei tehát nagy alapterületű, hatalmas épületek voltak.
A Károlyi-ház története
Hódmezővásárhelyen a település központjában és legmagasabban fekvő részén épült fel valamikor 1750 körül a Károlyi család tiszttartóinak háza. Az építkezés megkezdésének éve bizonytalan, csupán Szerelmei Sámuel református lelkész és helytörténetíró fennmaradt munkáiban találhatunk utalást arra vonatkozóan, hogy vélhetően 1750-ben kezdődhetett a tiszttartói-ház megépítése. Az eredeti épületben három szoba létesült a tiszttartó és családja számára, amit két pince is kiegészített. A méltóságteljes ház jelentős méreteivel – vagyis 45 méteres hosszúságával és 8,8 méteres szélességével - a korabeli település legjelentősebb lakhelyei közé tartozott. Az épületet 1794-ben szinte teljesen újraépítették Kopold Imre mérnök tervei alapján. Később, 1802 –ben kibővítették, majd 1808-ban egy tűvészt követően újra átalakították. A tiszttartó ház csak ekkoriban, vagyis csak a XIX. század elején nyerte el mai formáját.
Az épület az átalakítások során irodahelyiségekkel, levéltárként használható és gazdasági rendeltetésű szobákkal is gazdagodott. A bővítésre azért is szükség volt, mert a hódmezővásárhelyi tiszttartónak a XVIII. század végére óriási feladatköre lett. Neki kellet igazgatnia a Károlyiak alföldi birtokainak mind a négy uradalmát Vásárhelyen, Szentesen, Csongrádon és Békéscsabán. Hatalmas, mondhatni országrésznyi terület igazgatása tartozott tehát az épületben lakó tisztségviselő feladatkörébe. A XX. század komoly változásokat hozott: 1902-ben a római katolikus egyház megvásárolta az épületet, amely ekkortól egyházi célokat szolgált, s "gróf Károlyi katolikus háznak" nevezték.
Az első és a második világháború alatt közellátási hivatal működött benne, a kommunista hatalom által történt államosítás után pedig a Házipari és Népművészeti Szövetkezet használta. A római katolikus egyház 1997-ben kapta vissza korábbi tulajdonát. Ma kulturális intézmény. Különböző gyermek és ifjúsági programok, vetítések, kézműves foglalkozások színesítik a Károlyi ház életét.
